Palagáz forradalmat vízionál a 444.hu, csakhogy az Európába belátható időn belül nem jut el. A számos tényező közül, amit megakadályozza a palagáz európai kitermelését a 444.hu cikke csak egyet, Oroszország ellenérdekeltségét fejti ki, pedig a valós okok ennél prózaibbak.
Tudni kell, hogy a palagáz a 2008-as energiaár csúcs óta egyharmadára szorította le az egységnyi energia költségét az Egyesült Államokban, vagyis ott tényleg kitört a forradalom. Az energiaigényes iparágak (alumíniumkohászat, vegyipar) csőstül dőlnek vissza az országba azokról a helyekről, ahova az olcsó munkaerő miatt mentek, mindenek előtt Latin-Amerikából és Ázsiából, mert nincs az az olcsó munkaerő, amely ilyen versenyelőnnyel fel tudná venni a versenyt. mindez munkaerőt szív fel, külkereskedelmi egyenleget javít, vagyis sok előnyös tulajdonsága van, mi mégis ölbe tett kézzel fogjuk végignézni, ahogy az USA (megint) elszáguld mellettünk. Miért is?
Vegyük elsőnek a jogi környezetet. Amerikában a föld kincse azé, akié a föld, nálunk meg az államé. Ott a tulajdonos összefog egy palagáz fúró (repesztő) céggel, és már kész is projekt. Nálunk kutatási koncesszió, majd bányászati engedély kell, macerás és korrupciótól sem mentes folyamat. (Apropó, tegnap láttam az OBH-001 rendszámú igen tekintélyes gépjárművet, csak nem egy közintézmény, az Országos Bányászati Hivatal rendelt magának spéci rendszámot?)
Márpedig az európai politika két szempontból sem egy Jockey Ewing, hogy azonnal a fúrás mellett döntsön. Jockeyval ellentétben a döntéshozónak nem Bobbyval kell „ki a faszagyerek alapon” alapon dűlőre jutnia, hanem a többi tagországgal kell demokratikus úton többé-kevésbé konszenzusos döntést hoznia, akik között viszont nem egy ellenérdekelt is akad. Ilyenek például a Dél-Európában nemrég hatalmas gáz- és olajkikötői kapacitásokat létrehozó Olaszország és Franciaország, ők például kifejezetten rühellnék, ha mondjuk Makóról menne csövön a gáz Európába.
Másrészt Európa döntéshozatali szempontjai között olyanokat is preferál mint a környezetvédelem, amire az Egyesült Államok nagyívben szarik (energiaigényük felét a palagáz megjelenéséig szénerőművekből biztosították, ezek most szép csöndben tönkremennek). Nálunk ezzel szemben egyszerűen nincs, aki elvigye a balhét, illetve viselje annak politikai és környezeti kockázatát. Ahogy tehát nem lesz nálunk GMO kukorica, ugyanúgy nem lesz palagáz sem, és ezzel még mindig nincs vége a prózai okok felsorolásának.
Amerikában, ha fúrsz egy lyukat, és jön föl a gáz, könnyedén rá tudsz csatlakozni a kellőképpen sűrű szövésű és nyitott gázhálózatra. Egy újabb mozdulattal rászerelsz egy betáplálást mérőt a csövedre, becsekkolsz a gáztőzsdén és máris hozzájutsz a gázod ellenértékéhez. De nem ám rezsicsökkentős, államilag meghatározott, vagy befolyásolt árról beszélünk, hanem tökéletesen piaci, vagyis kiszámítható árról, olyanról, amire lehet üzleti számításokat végezni.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy milyen különbségek vannak a vállalkozó kedv, a pénzügyi infrastruktúra, vagy a bankok hitelezési hajlandósága tekintetében a két térség között. Pedig az sem utolsó tényező, hogy Amerikában nem ciki megpróbálni valamit, ami nem jön be, nincs vége a világnak, ha bedőlsz egy jónak tűnő kezdeményezéssel, simán kapsz hitelt vagy jutsz kockás tőkéhez, ha van egy épkézláb üzleti terved. Nálunk ugyanis – Magyarországon meg aztán pláne – nem ugyanazt jelenti a Just do it mint az Egyesült Államokban. nálunk nem csinálni kell a projektet, hanem meg kell szenvedni érte, és ez nagyon nagy különbség.
Aki európai palagázról álmodozik, nyugodtan lottózzon inkább.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: